Rakéta bemutató a Múzeumok Éjszakáján a Keceli Haditechnikai Parkban

2023 június 24-én a Múzeumok Éjszakáján a Keceli Haditechnikai Parkba látogattunk el. Standunkon a szokásos statikus bemutatón kívül lehetőségünk volt modellrakéta fellövésre is, mely méltán nevezhető az esemény egyik legnépszerűbb attrakciójának a gyerekek körében. Ismét volt rakéta simogató, és többen érdeklődtek a nyári ifjúsági táborral kapcsolatban is. A kiállítók között sok ismerőssel találkoztunk, akik már előző évben is kiállítottak, például a Drón Mentő Pilóták Egyesülete és haditechnikai hagyományőrző csapatok is jelen voltak.     A szervezőknek külön…

Continue ReadingRakéta bemutató a Múzeumok Éjszakáján a Keceli Haditechnikai Parkban

Rakéta bemutató a Budapest 17. kerületi Rendvédelmi napokon

Június 17-én részt vettünk a Budapest 17. kerületi Rendvédelmi napokon kiállítóként. Standunkon bemutattuk a teljes rakéta-portfóliót, legkisebbtől a legnagyobbig. A látogatók nagy érdeklődést mutattak a nyári rakétatábor iránt, illetve kézbe vehették a bemutató darabokat. A standunkhoz ellátogatott pirotechnikus, rádióamatőr és két régi rakétamodellező is, akiket eddig nem ismertünk. Sikerült kapcsolatokat kiépíteni a helyi szervezőkkel, akiknek ezúton is köszönjük a meghívást!            

Continue ReadingRakéta bemutató a Budapest 17. kerületi Rendvédelmi napokon

Hétvégi egyetemi űrkutatási előadások

2023. május 12-14-én az ELTE hallgatóinak tartottunk kihelyezett űrkutatási előadásokat Baján. Az egyetem elméleti oktatásait egészítik ki a gyakorlati foglalkozások, amelyek főként a Szegedi úti Csillagvizsgáló műszereivel történnek illetve a Tóth Kálmán utcai telephelyen. A mostani hétvégén azonban a Bokodi úti reptérre is kilátogattunk, ahol meteorológiai ballon eresztésre is sor került. A repülés adatait rádión követték a hallgatók.

Continue ReadingHétvégi egyetemi űrkutatási előadások